norway.today bemutató a Tamási Áron Színházban

norway.today bemutató a Tamási Áron Színházban

2016. november 12-én 19 órai kezdettel kerül bemutatásra Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című darabja a Tamási Áron Színház Kamaratermében.

Kövesdy István, az előadás rendezője úgy véli, Igor Bauersima darabja egyszerre ravasz és bonyolult, egyszerű és humoros, megrendítő és elgondolkoztató. A drámaíró egy megtörtént tragikus eseményt rekonstruál és fordít rafináltan a visszájára, miközben gondosan szemügyre veszi a „web-generáció” szellemét, szellemiségét. A virtualitás – ami kiemelt szerepet kap a szerző minden művében – és valóság konfliktusáról, az értékek viszonylagosságáról, a döntéshozatalt befolyásoló tényezőkről és az igazságérzetről beszél a dráma két szereplője, Julie (Vass Zsuzsanna) és August (Kónya-Ütő Bence).

„Nagyon »sűrű«, nagyon tömény szöveg kerül ezúttal színpadra. Olyan extrém helyzetben, ami a két fiatal szereplőtől az általuk elérhető legmagasabb szintű reflexiót, érzelmi meg szellemi implikációt követel meg. És igaz ez a kettősüket alakító színészekre is. Ha fontossági sorrendbe kellene állítanom a rendezői feladatokat, ezúttal mindenképp ez kerülne a legelső helyre. Hogy sikerüljön belőlük felszínre hozni mindezt, olyan szinten és olyan intenzitással. És aztán munkatársaimmal együtt törekedni arra, hogy a kettősséget – virtualitást és valóságot – lényegére csupaszítva köréjük fogalmazzuk, minél plasztikusabban, minél szervesebben.” – vallja Kövesdy István a készülő produkció kihívásairól.

A bemutatót követően november folyamán több alkalommal is megtekinthetik az előadást: november 15-én 19 órától, 16-án 18 órától, 25-én 19 órától, 29-én 18 órától és 30-án szintén 18 órától. Jegyeket a Kulturális Szervezőirodában, valamint a biletmaster.ro weboldalon vásárolhatnak.