Novemberben három alkalommal, felújított formában lesz megtekinthető a 2011/2012-es évad sikeres előadása, a Zakariás Zalán rendezte Tesztoszteron. Hat férfi érkezik, kissé részegen, egy kudarcba fulladt esküvőről – öt fiatal és egy javakorabeli hatodik, aki az apjuk is lehetne. Illetve kettejüknek egészen biztosan…


A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Zakariás Zalán rendezte Migránsoook, avagy túlsúlyban a bárkánk című előadása Matei Vișniec drámájának magyar ősbemutatója. Matei Vișniec több mint harminc éve Franciaországban él és alkot, Európában leginkább francia nyelvű írásairól ismert. 1989 óta az egyik legtöbbet játszott…


Az attikai komédia egyik legünnepeltebb alkotójának, Arisztophanésznak a szatírájával búcsúztatjuk az óévet. Sardar Tagirovsky negyedik alkalommal rendez nálunk; jellegzetes humorát a helyi közönség már ismerheti a tavaly szilveszter estéjén bemutatott Chioggiai csetepatéból, amely 2018-ban elnyerte a Színházi Kritikusok Céhének a legjobb zenés/szórakoztató…


Színházunk ritka vendég Újvidéken, ám november 11-én a Bocsárdi László rendezte Alice című előadásunkkal vendégszerepelünk az újvidéki Synergy Fesztiválon. A Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkciója egy bizarr beavatástörténet. Alice (Korodi Janka) barangolásai és megfejthetetlen találkozásai értelmezhetőek kamaszkori testtapasztalásként,…


A csütörtöki megnyitóünnepség és az első két színháztörténeti előadás után a hétvége további eseményei is a hetvenedik évforduló jegyében zajlottak a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Pénteken az elhunyt kollégákra emlékezett a társulat (fotó), majd Nemes Levente színművész, egykori igazgató Nánay István színházkritikussal…


P. Magyarosi Imola Kettős világban című egyéni előadása Nemes Nagy Ágnes verses és prózai szövegei mentén járja körül a költő alkotói világát és életútját. P. Magyarosi Imola első egyéni előadásába nemcsak a költő ünnepelt verseit, hanem kevésbé ismert szövegeit is beleszövi. Nemes…