Godot-ra várva

A darab bizonyosság nélkül hagy bennünket, akárcsak Beckett egyik leghíresebb, Godot-hoz fűzött kommentárja: „Van egy gyönyörű mondat Szent Ágostonnál…Ne ess kétségbe: az egyik lator üdvözült. Ne reménykedj: az egyik lator elkárhozott.” Akárcsak a Lear király, a Godot-ra várva is kérdésben végződik. A kérdés pedig nem az, hogy Godot eljön-e valaha is, hanem ennél mélyebb és felkavaróbb: vajon épelméjű-e a világ, amiben élünk? Azonban miként ezt a darab is megerősíti: a kérdésnek kérdésnek kell maradnia, arra nem érkezhet válasz – nehogy erőt vegyen rajtunk a bizonyosság nagyképű feltételezése, vagy a kétkedés reménytelensége.

(Michael J Collins: Let’s Contradict Each Other)

Vladimir és Estragon
Beckett szükségesnek tartotta hangsúlyozni Vladimir és Estragon ellentétességét és egymásrautaltságát is: Vladimirt mozgató erőnek tekintsd, Estragont pedig elmozdíthatatlan tárgynak. – magyarázta. – Szükségük van egymásra. Estragonnak rémálmai vannak, lennie kell valakinek, akihez szólhat, Vladimir pedig nem bírja elviselni az egyedüllétet, mert kérdéseire nem talál semmilyen választ. Abban bízik, hogy talán majd Estragon fog válaszolni rájuk.

Pozzo és Lucky
A kézirat Pozzo és Lucky első megjelenését így írja le: Megjelenik két férfi, egy kicsi és egy nagydarab, ami megerősíti a lehetőséget, hogy esetükben komikus párosról lehet szó. Erre utalhat Vladimir és Estragon Bim-re és Bom-ra, a Beckett idejében népszerű orosz komikus párosra tett célzása is. Az első kiadásban ez az utalás sztálini komikusokká, majd egyszerű cirkusszá alakul át, elveszítve így mindenféle politikai felhangot.

Pozzo
Noha Beckett korai elképzeléseiben fellelhető a titokzatos Pozzo úr Godot-val való rokonítása, a kettejük megfeleltetése számára soha nem volt több a puszta lehetőségnél vagy ötletnél. A kérdésre, hogy: Pozzo és Godot ugyanaz-e? Beckett azt válaszolta, hogy nem. Ez ugyan adódhat a szövegből, de nem igaz. Később azzal vetette el Pozzo és Godot, mint a máshonnan érkező istenes figurák hasonlóságát, hogy kihagyta Vladimir és Estragon erre vonatkozó replikáit. Mikor 1976-ban maga rendezte a darabot, Pozzo karakterét inkább polgárivá, mint titokzatossá formálta.
Lucky
Amíg Pozzo Godot-hoz hasonló figurája számos elméletet indított útnak, addig Luckyt olyan karakternek gondolta Beckett, aki az ember lehetoségeinek és reményeinek hanyatlását testesíti meg. Mikor azt kérdezték tőle, hogy Lucky-nak azért Lucky (szerencsés) a neve, mert már megtalálta az ő Godot-ját? – azt válaszolta: Valószínűleg azért szerencsés, mert már semmit sem vár.

Lucky tánca
A tánc fontosságát hangsúlyozza, hogy a kéziratban több változat van Lucky táncának megnevezésére. Beckett igyekezett a táncot az emberi létezés metafórájává emelni. Figyelemre méltó az is, hogy maga a tánc az első pontja a három tételes előadásnak, amit Lucky mutat be. Lucky előbb táncol, mint gondolkodik – és Pozzo is ezt tartja a természetes sorrendnek.