Családtörténetekről szól Radu Afrim új előadása

A Reflex5 Fesztivállal majdnem egy időben, március 22-én elkezdődött a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház idei évadának utolsó próbafolyamata Radu Afrim rendezésében. Pass Andrea Napraforgó című darabja három család életébe nyújt betekintést, a gyerekek és a felnőttek sorsának alakulását és kölcsönhatásait boncolgatva.

A darab középpontjában a tíz éves Janka áll, akit a kutyája, családja, iskolai és baráti kapcsolatain keresztül ismerhetünk meg. A jelenetek során három család története rajzolódik ki, s mindben van valami törés: válás, betegség, magukra hagyott gyermekek, eltévedt elvárásokat támasztó szülők. Tompa Andrea író, színikritikus így ír a történetről a dráma előszavában: „egy klasszikus narcisztikus anya ural minden színpadi szituációt; hiányzik belőle az empátia, a figyelem, a mások iránti érdeklődés. Tolakodó, végtelenül egoista; ugyanakkor gyanakvó, és folyton védekezik, bár saját elképzelései szerint sosem hibás semmiért. Ez az empátia-hiány végül egyszerűen kegyetlenné teszi. Az első jelenetben lekési a szülői értekezletet, feltartja a már menni készülő tanárt, kijelenti, hogy férje helyett kell most magát szégyellenie, aki nem jött el. Milyen lehet a férj ezek után? Egy klasszikus, „érzelmileg hiányzó” apa. Jelen van, csak érzelmileg nincs jelen, a figyelmével, érdeklődésével. Kettejüknek van egy tíz éves kislányuk, akire tehát nem sok figyelem jut. A kislány szépen rajzol, ám csak feketét használ… A darab erénye, hogy egyszerre képes a felszínt és a mélyét is megmutatni; éles, játékos jelenetekben, erős szituációkban.”

Amint Radu Afrim rendezőtől már megszokhatta a sepsiszentgyörgyi közönség, az előadás ezúttal is tele lesz humorral és játékossággal, érzékletesen szemlélteve azt, ahogyan a gyerekek képzelőereje kiszínezi hétköznapjaik szomorú valóságát. A színészek egy része több szerepet is játszik majd, gyerekként és felnőttként is megjelenik a történetben, vagy a gyerekek képzeletében megszülető jelenetek szereplőit alakítják.

A Tamási Áron Színház produkciójában nem egyértelműen gonosz szülők, és visszaélésektől, bántalmazásoktól terhes családtörténetek jelennek meg, inkább magányos, elveszett gyerekek és felnőttek, akik egy jobb élet lehetőségét keresik. A nagy drámai jelenetek, általános igazságok kinyilatkoztatása helyett hétköznapi helyzetekkel, hozzánk hasonló emberek napi küzdelmeivel találkozhat a néző. Mintha a saját családjainkat látnánk, melyekben valamennyien napraforgóként keressük a boldogságot.