Örömmel fogadtuk a hírt, hogy a Tamási Áron Színház társulatának Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia című előadását is beválogatták a magyarországi színházi szakma egyik legrangosabb eseményének számító Országos Színházi Találkozó (OSZT) programjába. 65 társulat 107 előadása közül került ki a fesztivál 14 előadása, amelyek mellett…
A magyar költészet napja alkalmából április 11-én, csütörtökön a Transzylvanian Bú Boys zenekar Jack Cole dalaiból című lírai koncertjét láthatják az érdeklődők a Tamási Áron Színház Kamaratermében. Az előadás története 1997-ben kezdődött, amikor a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem három színinövendéke – Fazakas Ernő, Márton Lóránt…
Március 20-án kezdődött a Művészek a művészekért (Artiști pentru artiști) elnevezésű jótékonysági rendezvénysorozat idei kiadása, melyhez az április 6-án, szombaton műsorra tűzött Napraforgó című előadással társul a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Román Színházi Szövetség (UNITER) és más hazai színházi intézmények által éppen húsz éve útjára…
Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Részegek című, tizennyolc éven felülieknek ajánlott előadása. Ivan Viripajev darabját Radu Afrim rendezésében 2018-ban vitte színre a marosvásárhelyi színház, a sepsiszentgyörgyi vendégjátékra április 3-án, szerdán este 19 órától kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében….
Idén is változatos programmal készül a színház világnapjára a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, mely egész napra élményeket kínál a közönségnek: rendhagyó formát öltenek a kirakatok, különböző produkciókból idézett monológokat és Nemes Levente színművész Dózsa című előadásának hangfelvételét hallgathatják meg az érdeklődők több időpontban,…
Eugène Labiche A Lourcine utcai gyilkosság című darabja lesz a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház következő előadása, melynek próbafolyamata március 19-én, kedden reggel kezdődött el Barabás Árpád rendező irányításával. Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze, rendezője és művészeti vezetője, akit legutóbb…
Sepsi Theatre ShowCase a neve annak az újabb rendezvénynek, mellyel a Tamási Áron Színház és az Andrei Mureșanu Színház a színházi világnap alkalmából meglepi a sepsiszentgyörgyi közönséget és azokat, akik kíváncsiak városunk színházi kínálatára. A Sepsi Theatre ShowCase egy nemzetközi trendek által…
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy betegség miatt elmarad a Hullámzó vőlegény című, Albu István által rendezett produkciónk hétfőre (március 11.) és keddre (március 12.) tervezett előadása. A sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában megvásárolt jegyek március 22-éig, péntekig ugyanott visszaválthatóak; az online vásárolt jegyek árát…