Több erdélyi és magyarországi városban, közöttük Csíkszeredában is bemutatta már a Tamási Áron Színház társulata az Iráni konferencia című Bocsárdi László által rendezett előadását, de mivel a csíkszeredai bérletes közönségnek csak egy része láthatta húsvét körül a nagy sikerű produkciót, június 17-én, kedden ismét…
Az idei színházi évad utolsó vendégelőadását a nagyváradi Szigligeti Színház tartja a Tamási Áron Színházban, mely társulat Ny. V. Gogol egyik legismertebb színpadi művét, A revizort mutatja be Sepsiszentgyörgyön június 2-án és 3-án, hétfőn és kedden este 7 órától. A produkciót Kovács D….
Két sepsiszentgyörgyi tantermi előadás vett részt idén, május 12–15. között a Nagyváradon szervezett HolnapUtán Fesztiválon: a Tamási Áron Színház Ab ovo című tanítási drámája, mely Pignitzky Gellért Ágyban, párnák közt című egyéni előadásából született, valamint a Cimborák Bábszínház Daróczi Klarissza által színre…
Az idei UNITER gálán a Tamási Áron Színház Bodó Viktor által rendezett A vihar című előadásának fénytervezője, Baumgartner Sándor is elnyerte a román színházi szakma legrangosabb díját a light design kategóriában. Ezúton is gratulálunk neki, és reméljük, hogy lesznek még közös munkáink!…
Újabb vendégjátékkal várja közönségét a Tamási Áron Színház: ezúttal a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata érkezik Sepsiszentgyörgyre Franz Kafka A per című regényének színpadi változatával, melyet május 29-, 30- és 31-én este 7 órától láthatnak az érdeklődők Bélai Marcel rendezésében. Josef K.-t,…
A Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács szervezésében a brassói Apollonia Kulturális Központban lép fel ma (május 23-án) Gajzágó Zsuzsa színésznő Valóság nagybátyám című Cseh Tamás emlékestjével. A Szőcs Botond (billentyűs hangszerek, dob), Ráduly Zsófia (hegedű) és Gerebenes Ede (ének, gitár, dob) zenészek,…
Korodi Janka és Pálffy Tibor, a Tamási Áron Színház színészei kapták idén a Gábor Miklós-díjat, mellyel évről évre a legjobb magyar nyelvű Shakespeare-alakításokat díjazza a szakma. A díjat Sepsiszentgyörgyön, a május 20-i Vihar előadás tapsrendjénél, a színpadon adta át Ascher Tamás budapesti…
Május 14-én és 15-én (szerdán és csütörtökön) este 7 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vendégszerepel a Tamási Áron Színház nagytermében Heinrich von Kleist Amphitryon című darabjával. A Bocsárdi László által rendezett előadásra érvényesíthetőek a sepsiszentgyörgyi közönség ajándékutalványai. A történet…