Román felirattal játsszuk az Oxigént

Román felirattal játsszuk az Oxigént

Júniusban négy alkalommal is műsorra tűzte a Tamási Áron Színház Ivan Viripajev Oxigén című darabját Pálffy Tibor rendezésében. A június 9-én este 19 órától látható előadás román nyelvű felirattal kerül bemutatásra, tehát a román anyanyelvű érdeklődőket is szeretettel várjuk a színház kamaratermébe.

Az előadás rendhagyó színházi kezdeményezés: mély gondolati tartalommal bíró, ugyanakkor hang- és fényeffektusok széles spektrumát bemutató showműsor, melyet a társulat két közkedvelt színésze, Korodi Janka és Kónya-Ütő Bence ad elő. Tökéletesen építik fel ezt a dübörgő és villogó, káprázatos világot, ami a szellemi és kulturális gazdagság érzetét adja, és közben mégis olyan, mint egy végtelen mocsár, amiben elsüllyed minden emberi, ami még megmaradt az elmúlt kétezer év örökségéből. Merre is tartunk, és a mindennapi események tükrében miért tűnik olyan szánalmasnak ez az iránymutatás? Hogyan válik relatívvá minden, ami Krisztus óta értelmet adott az életünknek?

Bibliai tanítások a darab tartóoszlopai, de van, aki nem hallja ezeket a tanításokat, mert rossz a hallása, vagy egyszerűen csak elkerülték a figyelmét – mondja Viripajev. Vagy azért cselekszik másképp, mert néha fontosabb szempontokat is állít az élet. Például ha az embernek oxigénre van szüksége, minden más szabály és parancsolat érvényét veszti.

Rendkívül bátor gondolatok rendkívül bátor formában való megfogalmazása a produkció. Igazi művészek közös alkotómunkája, mely az egyik legfontosabb és legnépszerűbb kortárs szerző szövegéből lenyűgözően erős és expresszív koncert-színházi produkciót hozott létre. „A fényárban tündöklő, harsogó effektusokba burkolt ürességet, a tanácstalanságot és fájdalmat állítja színpadra Pálffy Tibor rendező ebben az előadásban” – írta a bemutató után a Háromszék napilap.