A múlt héten, csütörtökön kezdte el próbálni a Tamási Áron Színház társulata Kovács Dominik és Kovács Viktor Jégtorta című kortárs darabját Szilvay Máté rendezésében a Kamarateremben. A próbafolyamat több megszakítással zajlik a bemutatóig.
Kovács Dominik és Viktor író, drámaíró iker szerzőpáros, 1996-ban születtek Pécsett. Középiskolásként több irodalmi pályázaton részt vettek novellákkal, kisepikáik többek között a Bárka folyóiratban, a Hévízben, az Új Forrásban, a Műút portálon és a Félonline-on jelentek meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar irodalom- és kultúratudomány szakán végeztek, jelenleg a színháztudományok doktoranduszai. Bemutatkoztak már külföldön is, például Berlinben és a zürichi Theater Winkelwies színpadán. 2021. óta a Radnóti Színház írórezidencia-programjának résztvevői.
„Kissé bombasztikus megfogalmazással úgy is mondhatnám, a kortárs magyar irodalom immár felnőtt csodagyerekeiről van szó, de ennél sokkal összetettebb, árnyaltabb, tudatosabb és eredetibb az, amit ők képviselnek. Az elmúlt évek egyik legeredetibb drámaírói hangja jelentkezett általuk, kivételes tehetségüket, szorgalmukat, alkotói elevenségüket és munkabírásukat indulásuk óta is imponálóan sokszor igazolta vissza a hazai és külföldi szakma” – írta róluk Sediánszky Nóra dramaturg, színházi rendező, műfordító, író.
Jégtorta – habkocka és fagyasztott hús egy felvonásban című első darabjukat a Színházi Dramaturgok Céhének Nyílt Fóruma fedezte fel, majd a Gyulai Várszínházban és a Vígszínházban is felolvasásra került 2017-ben, Hegedűs D. Géza rendezésében. A darab fekete komédia, melynek cselekménye egy vidéki cukrászdában játszódik, ahol a süteményillat pörköltszaggal keveredik, miközben az özvegy tulajdonos és felnőtt leányának egymásrautaltsága törvényszerű konfliktusokat szül. Az évtizedeken át őrizgetett sérelmek mögött egy egész korszak eltűnése rajzolódik ki – tudósít a Vígszínház egykori előadásának ajánlója.
Szilvay Máté (1990) Budapesten született, az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia-magyar szakja után a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendező szakján végzett 2023-ban, Bocsárdi László osztályában. Munkáit erős zeneiség, a hangok és a zene dramaturgiáját kiaknázó megközelítés jellemzi; első nagyobb alkotása, a Közös képviselet egy kórusszínházi előadás volt, melyet a Soharóza nevű magyar kísérleti kórussal hozott létre. Tavaly októberben két rendezését, az Yvonne, Burgundia hercegnője és az Ahogy tetszik című Shakespeare-előadását is bemutatták a Tamási Áron Színházban, mindkettőt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen állította színpadra. Tavaly decemberben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban vitte színre Witold Gombrowicz Operett című darabját.