Szavazzon az Iráni konferenciára!

Szavazzon az Iráni konferenciára!

Idén a közönség is szavazhat a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjára jelölt előadásokra és alkotókra, melyek között a Tamási Áron Színház Iráni konferencia című előadását is jelölték a Legjobb előadás kategóriában. Ha tetszett önnek az előadás, ezen a linken szavazhat rá hétfő délelőtt 11 óráig: https://www.uniter.ro/votul-publicului-la-gala-premiilor-uniter-2024/

A Román Színházi Szövetség (UNITER) idei díjátadó ünnepségét hétfőn, május 27-én tartják a Bukaresti Nemzeti Színház Ion Caramitru termében. Az élő közvetítés 18 órakor kezdődik a meghívottak vörös szőnyegen való felvonulásával, majd 19 órától kerül sor a díjak átadására, mely eseményeket élő közvetítésben láthatják az érdeklődők a www.uniter.ro honlapon, a TVR Cultural közszolgálati tévécsatornán és több intézmény, közöttük a Tamási Áron Színház Facebook-oldalán is. Szavazzon ránk, drukkoljon nekünk, kövesse élőben az idei UNITER gálát színházunk közösségi oldalán!