A Színikritikusok díjára jelölték Bocsárdi Lászlót

A Színikritikusok díjára jelölték Bocsárdi Lászlót

A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2023/2024-as évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A legjobb rendezés díjára Bocsárdi Lászlót, a Tamási Áron Színház művészeti igazgatóját is jelölték az Iráni konferencia című előadás színpdra állításáért. A díjátadó gála szeptember 17-én lesz Budapesten, a Trafóban.

Idén összesen 20 független, kő- és befogadó színház előadásai és művészei szerepelnek 14 kategória várományosai között, a listán minden kategóriában a három legtöbb szavazatot kapott teljesítmény szerepel. A színházak között a Katona József Színház a rekorder: négy előadásának alkotói összesen nyolc jelölést kaptak. A második helyre két előadás alkotóinak hét jelölésével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata került. A képzeletbeli lista harmadik helyén az Örkény Színház – két előadásból öt várományos – áll a díjátadó előtt.

Az előadások közül négy kategóriában érintett Az igazság gyertyái Marosvásárhelyről, és három kategóriában esélyes a szintén marosvásárhelyi Csónak, avagy előttünk az özönvíz, valamint a Katona József Színházból az EMBTRAG. A Csónak, avagy előttünk az özönvíz című marosvásárhelyi előadás szintén sepsiszentgyörgyi alkotók közreműködésével készült: rendezője Bocsárdi László, zeneszerzője pedig Bocsárdi Magor, akinek munkáját A legjobb színházi zene kategóriában jelölték a Színikritikusok díjára.

A 14 kategóriában 19 színikritikus – Balogh Gyula, Bazsányi Sándor, Bóta Gábor, Csáki Judit, Csizner Ildikó, Dömötör Adrienne, Herczog Noémi, Keszte Bálint, Kiss Annamária, Kovács Dezső, Lénárt Gábor, Nánay István, Németh Fruzsina Lilla, Papp Tímea, Puskás Panni, Stuber Andrea, Szekeres Szabolcs, Turbuly Lilla, Urbán Balázs – adta le voksát. Teljes értékkel a Céh azon tagjai szavazhatnak, akik az évadban legalább 90 új, magyar színházi bemutatót néztek meg, de lehetősége van szavazni azoknak is, akik 90-nél kevesebb, de legalább 50 új bemutatót tekintettek meg. Kategóriánként ők is három szavazatot adhattak le, de az ő szavazatuk feleakkora pontértékkel esett latba. A szavazólapok és a hozzájuk fűzött magyarázatok, indoklások hagyományosan idén is nyilvánosak lesznek a szeptember 17-i díjátadót követően a szinhaz.net oldalon.