Több erdélyi város és Budapest után Székelyudvarhelyen is bemutatja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia című előadást. Az a szerencsés helyzet adódott, hogy az udvarhelyi közönség mindkét szereposztásban láthatja a produkciót november 28-án és 29-én, csütörtökön és pénteken este 7 órától. Ivan Viripajev 2017-ben, az ukrajnai háború kitörése előtt írt darabja egy olyan konferenciát mutat be, melyben az európai civilizáció jelenlegi állapota kerül terítékre.
Az előadás gyönyörű példája az együttgondolkodás fontosságának, a különböző szempontok egymással való találkoztatásának, ráébreszt arra, hogy mennyire viszonylagosak az információink, mennyire összetett az igazság, mennyire nehéz átlátni a világot, amelyben élünk. Mi történik velünk? Mi várható és miért? Milyen okai vannak az eseményeknek, és ezekből mi következik? Az alkotók bíznak abban, hogy olyan előadást sikerült létrehozniuk, mely gazdagítani és árnyalni tudja mindannyiunk világról alkotott gondolkodását, mely segít megérteni korunk legfontosabb társadalmi, politikai, erkölcsi kérdéseit. Hisz úgy tűnik, olyan időszakban élünk, amilyen nem sok volt még a világtörténelemben.
Nagyszerűen jellemzik a produkciót a darab egyik szereplője, Daniel Christensen professzor alábbi gondolatai: „Ha nincs cél, akkor hová megyünk? Hisz a cél határozza meg a mozgást. A cél adja meg az értelmét bárminek. És mi az országunk közös célja? A polgárok jóléte? A kulturális fejlődés feltételeinek megteremtése? A gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése? De ezek a célok, ezek mind csupán a társadalmi élet céljai. De mi az élet célja általában? Mi az emberi élet célja? Hogy szeressük a családunkat, legyünk jóságosak és figyelmesek? Hogy hasznosak legyünk a népünknek? (…) Nevezzük nevén a dolgot. A nyugati társadalom célja, ahol az ember és a jogai jelentik mindennek az alapját és mércéjét, nos, ennek a társadalomnak a célja az ember kényelme.”
Ivan Viripajev orosz származású drámaíró, forgatókönyvíró, filmes és színházi rendező, színész, az orosz Új Dráma mozgalom vezéregyénisége. Közel harminc – javarészt groteszk hangvételű – színpadi művet írt, melyek közül többet is lefordítottak különböző európai nyelvekre, és sikerrel játsszák ezeket szerte a világon. Sokáig aktív és népszerű művész volt Oroszországban, de tíz éve elhagyta hazáját és Varsóban telepedett le, ahol a lengyel állampolgárságot is megszerezte. Az Iráni konferencia eredeti, orosz nyelven írt szövegét a Tamási Áron Színház kérésére fordította le magyarra Kozma András, a Budapesti Nemzeti Színház dramaturgja. Bocsárdi László rendező szerint aki kapcsolatba kerül ezzel a szöveggel, szintet lép a világlátását illetően, ezért a sepsiszentgyörgyi társulat majdnem minden színésze szerepet kapott az előadásban.