Szilveszter előestéjén újra fellép a Tesztoszteron

Szilveszter előestéjén újra fellép a Tesztoszteron

Tavaly múlt tíz éves a Nagy Alfréd, Zakariás Zalán és Márton Lóránt László által alapított Tesztoszteron Színészzenekar, mely 2013-ban, a színház világnapján tartotta első koncertjét, és azóta több nagy sikerű fellépése is volt, de az utóbbi években egyre kevesebbet hallhattak róla nézőink. Idén, Szilveszter előestéjén újra mikrofon elé állnak a színészek, és megszólalnak a hangszerek, ezúttal azonban kissé más felállásban, vendégművészek közreműködésével, előadászenékre építve a produkciót. A koncert este 20:30-tól kezdődik a Tamási Áron Színház nagytermében.

A projektvezető Kónya-Ütő Bence szerint a színészzenekarok ideje lejárt, legalábbis már túl vagyunk azon a trenden, mely nyomán több színészzenekar is létrejött Erdélyben. A Tesztoszteron több jó bulit is tartott, és népszerű volt a szórakoztató zenés produkciók kedvelői körében, de úgy véli, a közismert slágerek unalmassá válhatnak, és előbb-utóbb az a fajta humor is kifullad, amit ezek a koncertek képviseltek, ezért is nem készültek új műsoraik a közelmúltban. „Nem véletlen, hogy a zenekarok nem szoktak színházi előadásokat játszani, ez fordítva is indokolt lenne. Egy ideig meg lehet oldani jópofából ezeket a fellépéseket, de nem vagyunk olyan jó zenészek, hogy ezt rendszeresen műveljük” – fogalmazott. Ezért kicsit változtattak a koncepción, és ezúttal az elmúlt 5-10 év előadászenéiből inspirálódva állították össze a műsort.

Az újabb Tesztoszteron-buli tehát picivel talán „ülősebb” lesz, mint a korábbi koncertjeik, de most először a társulat minden színésze fellép, és olyan neves vendégművészek is közreműködnek az ünnepi előadásban, mint Szőcs Botond (zongora), Gáspár Álmos (gitár), Ráduly Zsófia (hegedű), és Zakariás Zalán (gitár), aki jelenleg a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője.

Előadók: D. Albu Annamária, Derzsi Dezső, Erdei Gábor, Fekete Mária, Gajzágó Zsuzsa, Göllner Boróka, Kolcsár József, Kónya-Ütő Bence, Korodi Janka, Kovács Kati, Márton Lóránt-László, Mátray László, Nagy-Kopeczky Kristóf, P. Magyarosi Imola, Pál Ferenczi Gyöngyi, Pálffy Tibor, Pignitzky Gellért, Szakács László, Szalma Hajnalka, Varsányi Szabolcs, Vass Zsuzsanna

A zenekar tagjai: Fekete Zsolt, Forrai Áron (dobok), Gáspár Álmos (gitár), Kónya-Ütő Bence (bőgő), Márton Lóránt-László (gitár, basszusgitár), Ráduly Zsófia (hegedű), Szőcs Botond (zongora), Zakariás Zalán (gitár).

A koncertre jegyek kaphatóak a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon. A jegyiroda nyitvatartási programja: hétfőtől csütörtökig 9–16 óra, pénteken 9–13 óra között. Előadásnapokon a kezdési időpont előtt egy órával nyit a pénztár. Érdeklődni lehet a 0267-312-104 és 0728-083-336-os telefonszámokon.