B. Piroska Klára is kerek szülinapot ünnepel
B. Piroska Klára színésznő ma tölti 75. életévét (július 25.), és születésnapja alkalmából megkértük, hogy meséljen életéről, pályájáról, szerepeiről…
1975-ben szerződött a sepsiszentgyörgyi színházhoz, és itt volt színésznő egész pályája során. Évadonként két-három előadásban játszott, és valamennyi szilveszteri kabaréban fellépett 1990-ig. A főiskolai és színházi évei alatt összesen mintegy hetvenöt szerepe volt, és közel negyven rendezővel dolgozott, tehát sokféle művészi hatás érte. Egyetemista korában úgy gondolta, hogy drámai színésznő lesz, de később rájött, hogy a humor, az ének, a tánc, a pozitív gondolatok tolmácsolása közelebb áll hozzá. A 70-es, 80-as években többször bejárta a megye és a környező megyék kisebb-nagyobb településeit a társulattal, ahol meglehetősen mostoha körülmények között játszottak, de mindig tárt karokkal fogadta őket a közönség. Sosem kért és sosem utasított vissza semmilyen szerepet. Harminchét év aktív színészi munka után vonult nyugdíjba.
Kedves Klári néni, ezúton is köszönjük a sepsiszentgyörgyi színház szolgálatában végzett tevékenységedet, és további egészséget, szép nyugdíjas éveket kívánunk!