Kézdi Imola Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas színésznő Shirley Valentine című előadását láthatja ma este 7 órától a sepsiszentgyörgyi közönség a Tamási Áron Színház Kamaratermében. Willy Russell többszörösen díjnyertes darabja egy középkorú, de lelkében fiatalos nő útját követi, aki gyerekei kiröpülése után számba veszi, hogy mire jutott az életben, és megpróbál fordítani a sorsán.
Shirley vacsorát főz és mesél – történeteiből pedig megtudjuk, hogy miben tévedett Freud, hogy mit fog szólni Joe, mire vitték az egykori iskolatársak, mi újság a gyerekekkel, mit hazudik az ember a zöldségesnél, mi az emberiség legnagyobb találmánya, milyen az igazi selyem és hol lehet összefutni Kolumbusz Kristóffal. És végső soron azt is megosztja a nézőkkel, hogy mit jelent bátran élni.
Kézdi Imola Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas színésznő, akit Sepsiszentgyörgyön is több alkalommal láthatott már a közönség. 1977-ben született Csíkszeredában, tanulmányait az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, majd Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végezte. 1999–2002 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, majd 2002–2023 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja volt, jelenleg Aradon él.
A „bravúros és szórakoztató” Shirley Valentine című egyéni produkció az Aradi Kamaraszínházban készült Porogi Dorka rendezésében, aki a 2014/2015-ös évadban a Kaisers Tv, Ungarn című előadást rendezte Sepsiszentgyörgyön. A produkció zeneszerzője Trabalka Cecília, a nagyváradi Szigligeti Színház színésznője, látványtervezője pedig Adrian Ganea kolozsvári képzőművész. Kézdi Imola színésznőt a Shirley Valentine című előadásban nyújtott alakításáért a Legjobb női alakítás díjára jelölték 2024-ben a Nagybányán tartott 30. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon.