Az utolsó tekercs

Samuel Beckett Az utolsó tekercs című 1958-ban írt darabja egy Krapp nevű férfiról szól, aki születésnapjának
„szörnyű eseménye” alkalmából minden évben szalagra mondja az elmúlt év fontosabb eseményeit, hogy ily módon
megőrizhesse emlékeit azokra az időkre, amikor már nem lesz több hely az emlékezetében. A 69 éves öregember
újra meghallgatja az általa 39 éves korában rögzített, még korábbi önmagáról szóló szalagot, de már nem sikerül
megértenie a felvételt. Beckett különös darabja a Krapp emlékei és rögzített emlékei közötti ellentmondásokról,
valóság és érzékelés egybehangolásának képtelenségéről szól.
Pálffy Tibor így vall előadásáról: „Több, mint tíz éve találkoztam ezzel a szöveggel, és már akkor elhatároztam,
hogy egyszer színpadra állítom. Az én játékterem egy kicsit különbözik attól, amit a szerző megírt, és ennek
függvényében a pótcselekvések is változnak, de alapjában véve ugyanarról az érzésről van szó: amióta leváltunk
Istenről és elkezdtük a saját egónkat építeni, egyre magányosabbak lettünk. Az előadásban ezzel a magánnyal
próbálok kezdeni valamit…”