Búcsú Tordai Teklától

Búcsú Tordai Teklától

Újra gyászol az erdélyi színházi szakma, ezúttal egy idejekorán eltávozott színésznővel lettünk szegényebbek. Tordai Tekla kolozsvári színésznő, Tompa Gábornak, a színház igazgatójának felesége volt, aki évekig tartó, de méltósággal, hittel és reménységgel viselt szenvedés után, életének 54. évében hunyt el.

Tekla 1994-ben végzett a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen, azután a kolozsvári színház társulatához szerződött, melynek haláláig tagja volt. Pályája elején több előadásban játszott, azután többnyire a családjának élt. Az utóbbi években a Hegedűs a háztetőn, az Oidipusz, az Angyalok Amerikában és az Illegitim című előadásokban láthatta a közönség, filmen pedig Moldovai Katalin Elfogy a levegő és Szabó Barbara Füst című alkotásában.

Három évvel ezelőtt a magyar költészet napján Balla Zsófia versével üzente:

„Barátaim, idegenek, közeliek,

ne adjátok fel azt, ami örömre szolgál.

Öröm a tölgyfa terebélye. És ha ez kevés,

fogózzatok a tengerbe. S ha az kivet,

a reggel vékony és nedves fényeibe.

Fogózzatok egy vonósnégyes hangjaiba,

fogózzatok Tolsztoj kezébe…”

Már betegen is mindvégig életörömöt, megértést, szeretetet sugárzott közeli és távoli hozzátartozóinak, ismerőseinek. „Jókedvét, biztató szavait, mosolyát, csillogó szemeit, megértő humorát, segítőkész szülői és baráti szeretetét örökre szívünkben őrizzük” – írja gyászjelentésben a család.

Mi is így őrizzük emlékét, osztozva hozzátartozóival a gyászban.

Nyugodj békében, Tekla! Köszönjük lelkesítő optimizmusodat!