Évadzáró társulati gyűlés

Évadzáró társulati gyűlés

Június 23-án, hétfőn tartottuk évadzáró gyűlésünket, melyen Pál Ferenczi Gyöngyi igazgatónő köszöntötte B. Piroska Klára nyugdíjas színésznőt 75. születésnapja alkalmából, elbúcsúztatta a nyugdíjba vonulókat, valamint összefoglalta az elmúlt évad eseményeit és felvázolta a jövő évad terveit. Az esemény részeként Márton Imola az általa vezetett M Studio Mozgásszínház, Péter Orsolya pedig az általa vezetett Cimborák Bábszínház elmúlt és következő évadáról tudósított.

Pál Ferenczi Gyöngyi személyes hangvételű köszöntőjét egy B. Piroska Klára vallomásaiból és alakítás-részleteiből összeállított filmecske tette még emlékezetesebbé. A meghatódott színésznő két verssel köszönte meg a figyelmességet. Ezután az igazgatónő elbúcsúztatta a társulat két nyugdíjba vonuló alapemberét, Horváth Csaba fővilágosítót és Barabás Zsolt fényképészt.

A 2024/2025-ös színházi évad összefoglalójából megtudhattuk, hogy öt új előadást mutatott be a Tamási Áron Színház prózai társulata, és egy további produkció próbafolyamata is zajlik; húsznál is több vendégjátékot és kísérőrendezvényt tartott a színház Magyarországon és különböző erdélyi városokban; hazai és külföldi fesztiválokon is részt vett a csapat; több színész is fontos elismeréseket kapott (Kossuth-díj, Gábor Miklós-díjak, a budapesti Szemle Plusz programsorozat három alakításdíja) és további rangos elismerésekre is jelölték a társulat tagjait. Más erdélyi és magyarországi társulatok huszonhárom vendégjátékot tartottak Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színhát meghívására, bemutatkoztak a helyi közönségnek mindkét magyar nyelvű színművészeti egyetem végzős hallgatói, több korábban készült prózai és zenés előadását is felújította a színház, tantermi előadások zajlottak több háromszéki líceumban, megünnepelték a színházi világnapot és más jeles napokat, valamint további eseményeket is szerveztek: kiállításokat, koncerteket, kocsmaszínházi produkciókat, stb.

A jövő évadról megtudhattuk, hogy augusztus közepétől folytatódik a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a Tamási Áron Színház közös előadásának próbafolyamata Bocsárdi László rendezésében, mely előadás bemutatóját augusztus végére és szeptember közepére tervezik a két színházban. Ugyancsak az évad elején részt vesz a társulat a Szatmárnémetiben szervezett Partiumi Magyar Napokon, fellép a budapesti Örkény István Színházban, és természetesen itthon is játssza felújított előadásait. Az ősz folyamán Radu Afrim rendez újra a társulatnál, és miniévadot is tartanak a 2025-ben készült előadásokból. A szilveszteri előadás újra kézdivásárhelyi produkció lesz, melyet a tervek szerint ismét Tesztoszteron-koncert előz meg. Azután Bélai Marcel, majd Hegymegi Máté rendezők dolgoznak a társulattal, tavasszal pedig Tomi Janežič szlovén rendező tart műhelyfoglalkozást a színházban azzal a nem titkolt céllal, hogy ebből a továbbiakban egy közös előadás szülessen.

Az M Studio Mozgásszínház két új bemutatót tartott, és zömében nemzetközi kezdeményezésekben, fesztiválokon vett részt, a külföldi fellépései Egyiptomban, Magyarországon, Szerbiában, Marokkóban, Írországban, Lengyelországban, Horvátországban voltak. A jövő évadban két vagy három új bemutatót terveznek, és az itthoni előadások mellett több külföldi vendégjátékot, valamint egy nemzetközi táncfesztivált is szerveznének.

A Cimborák Bábszínház három új előadást készített az idei évadban, ezenkívül mesefesztivált és miniévadot, továbbá kiszállásokat is tartott, többnyire közeli településeken. A vendégelőadásokon kívül 143 saját előadást játszottak 12 ezer nézőnek. A jövő évadban is három új előadást, valamint egy összművészeti fesztivált terveznek Nagy Kopeczky Kálmán halálának 10 éves évfordulója alkalmából.

Az évadzáró eseménysorozat közös ebéddel, majd késő éjszakába nyúló beszélgetésekkel, zenehallgatással ért véget a Tamási Áron Színház udvarán.