A Szatmárnémetiben szervezett Interetnikai Színházi Fesztiválon (IFESZT) lép fel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata William Shakespeare A vihar című darabjával. A Bodó Viktor által rendezett előadást november 15-én, pénteken este 20 órától láthatja a szatmári közönség az Északi Színházban. Az előadás mellett két…
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy betegség miatt elmarad a Kurázsi és gyerekei című, Hegymegi Máté által rendezett produkciónk mára (november 11., hétfő) tervezett előadása. A sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában megvásárolt jegyek november 22-éig, péntekig ugyanott visszaválthatóak; az online vásárolt jegyek árát a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszer…
A Tamási Áron Színház következő előadása Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjából készül Bocsárdi László rendezésében, az előadás olvasópróbái péntek délután kezdődtek el a színház Kamaratermében. A próbán a színház teljes társulata megjelent, Bocsárdi szándéka szerint ugyanis valamennyien játszani fognak az előadásban….
Újabb fontos kiszállásra készülnek a Tamási Áron Színház Oxigén című előadásának alkotói: november 4-én, hétfőn a budapesti Nemzeti Színházban kerül bemutatásra a Pálffy Tibor által rendezett produkció. Az előadást a Gobbi Hilda Színpadon láthatják az érdeklődők este 7 órától. Az Oxigén című produkció rendhagyó színházi kezdeményezés: mély…
Különleges zenés előadás érkezik Sepsiszentgyörgyre november első hetében Székelyudvarhelyről. Pintér Béla Parasztopera című balladisztikus darabját a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójaként láthatják az érdeklődők Györfi Csaba rendezésében. A vendégjátékokra november 5-én és 6-án, kedden és szerdán este 7 órától kerül sor…
Két előadással vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Győri Nemzeti Színház társulata, mindkettőt a Tamási Áron Színház egykori művészeti vezetője, Zakariás Zalán rendezte. Sławomir Mrożek Strip-tease című darabját kedden (október 15-én) délután 18 órától, August Strindberg Az erősebb című művét pedig ugyancsak kedden 20 órától láthatják az érdeklődők, mindkettő…
A 2024/2025-ös évadban is ajándékutalványokat kínál fel közönségének a Tamási Áron Színház, melyeket október 10-étől vásárolhatnak meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Városi Szervezőirodában. Két típusú ajándékutalvány kerül árusításra, 120 és 240 lejes. Az ajándékutalványok a színház minden produkciójára érvényesek az idei évadban,…
A tavaly ősszel szervezett színházi miniévadunk nagy sikert aratott a háromszéki és távolabbról érkezett színházkedvelők körében, ezért az idei évadban is megszervezzük ezt az eseményt október 16–21. között. A miniévad során a Tamási Áron Színház közelmúltban készült előadásait, a Kurázsi és gyerekei, A vihar,…