Molnár Ferenc Liliom című darabjával vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata február 10- és 11-én, kedden és szerdán. Az előadás, mely több fontos szakmai díjat és jelölést is kapott az elmúlt időszakban 2024 májusában készült Albu István rendezésében, aki akkor még a gyergyószentmiklósi színház igazgatója volt.
„Jól kimunkált, erős előadás született meg Albu István elképzelése nyomán Gyergyószentmiklóson, miközben nagyon távol áll mindenfajta szabványosságtól vagy klisétől, de azt is mondhatnám, megszokhattuk már tőle ezeket a „csavarokat”. Letisztult, érett értelmezés, dinamikus és progresszív zenei megoldások, szép képi világ és nagyszerű játék – tökéletes konstelláció” – fogalmazott az előadásról Ungvári Judit újságíró a Kisvárdai lapokban.
Ugyanő így számolt be az előadásnak a 2025-ös kisvárdai fesztiválon való fogadtatásáról: „Egyöntetűbb elismerést váltott ki a gyergyóiak Liliom-előadása, amelyben izgalmasnak találták a szakemberek a Tankcsapda-nóták beillesztését az előadásba, s legfőképpen azt, ahogyan ezek a dalok szervesen tudtak kapcsolódni Molnár Ferenc történetéhez. Urbán Balázs kritikus kiemelte azt is, hogy emellett Albu István rendezése számos ponton tartalmazott remek megoldásokat, tehát nemcsak a Tankcsapda-dalok jelentették az előadásban a „truvájt”, hanem sok apró és pontos rendezői ötlettel gazdagította a Liliom-adaptációk világát. Szekeres Szabolcs kritikus hozzátette még, hogy nagyon következetes gesztusrendszert épített ki az előadásban a rendező.”
Az előadás díszletéért Márton Erika elnyerte a Színikritikusok Díját (2025), a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának Legjobb díszletért járó díját (2025), és a Román Országos Színházi Szövetség UNITER-díjára is jelölték (2025). Az előadásban nyújtott alakításáért Szilágyi Míra színésznő elnyerte a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának a Fiatal tehetségeket elismerő Teplánszky Katalin-díját, és ugyanő, valamint az előadás rendezője is jelölést kapott a Színikritikusok Díjára a Legjobb női főszereplő, illetve a Legjobb rendezés kategóriában (2025).
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadását Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Kisvárdán és Gyulán is bemutatták már, és mindenhol nagy sikerrel fogadta a közönség. Sepsiszentgyörgyön február 10- és 11-én este 7 órától láthatják az érdeklődők a Tamási Áron Színház nagytermében. Jegyek kaphatóak a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon. Az előadás időtartama: 3 óra (egy szünettel).