Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Váróterem Projekt

Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Váróterem Projekt

December 10-én, vasárnap 20 órai kezdettel lesz megtekinthető a  Tamási Áron Színház Kamaratermében a Váróterem Projekt egyik legfontosabb előadása, a Botos Bálint által rendezett Zéró című produkció.

A Váróterem Projekt az erdélyi magyar színházi közeg jelentős független színházi képződménye, amely frissen végzett kolozsvári színészhallgatók kezdeményezésére jött létre 2010-ben. Az elmúlt években a kis létszámú társulat több játszóhelyen is megfordult már, jelenleg egy stúdiótérré alakított régi raktárépületben, a Zug nevű kultúrzónában zajlanak alkotói tevékenységeik. Botos Bálint a legígéretesebb fiatal rendezők egyike, aki a Râmnicu Vâlcea-i színháznál bemutatott előadásai mellett több alkalommal is dolgozott már a Várótermesekkel. A sepsiszentgyörgyi közönség a Figura Stúdió Színházban rendezett Közel sincs már e vadság erdeinkben című előadását láthatta az idei Szent György Napok kulturális hete alkalmával.

A Váróterem Projektnek a Tamási Áron Színházzal való szoros kapcsolatát megerősíti az a tény, hogy a Zéróban játszó Vass Zsuzsanna és Rácz Endre 2016 őszétől a Tamási Áron Színház alkalmazott színészei.

A december 10-én bemutatásra kerülő Zéró című produkciójuk premierje közel három évvel ezelőtt volt,  és azóta nagy utat járt be különböző helyi és határon túli fesztiválmeghívásoknak is eleget téve. Részt vettek a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, a székelyudvarhelyi dráMA kortárs színházi találkozón, a jászvásári IndependNet nevű rendezvényen, a bukaresti Független Színházak Országos Fesztiválján, a budapesti Vendégváró Fesztiválon és a marosvásárhelyi UNIDRAMA Fesztiválon.

A Zéró kiindulópontja a kétségbeesett szórakozás és szórakoztatás, az élvezetek beteges hajszolása, a lazítás utáni kielégületlenség és az ezzel járó szorongás érzete. Az alkotók közös munkájából született narratíva öt különböző karakter (egy fiatal, ötlettelen filmrendező, az életbiztosításokat kötő barátnője, az összeesküvés-elméleteket gyártó drogdíler, egy bogaras boncorvos, és egy öngyilkosságra hajlamos, depressziós lány) történetét show-szerűen dolgozza fel az Akárki című moralitásjáték mentén haladva.

A Váróterem Projekt Zéró című produkciója egyszeri alkalommal december 10-én 20 órai kezdettel lesz megtekinthető a Tamási Áron Színház Kamaratermében. Jegyek válthatóak a Városi Szervezőirodában, illetve a http://www.biletmaster.ro/ weboldalon.