Szatmárnémetiben, a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozatának részeként is bemutatja Gajzágó Zsuzsa színésznő alkotótársaival a Valóság nagybátyám című Cseh Tamás emlékestet. Az előadásra csütörtökön, augusztus 21-én délután 17 órától kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színházban.
„…Felhívom a család tagjainak becses figyelmét a szükséges óvatosságra. Mert adódhatnak bajok, most, hogy én távol vagyok” – üzeni „Valóság” nagybátyánk Bereményi Géza dalszövege által. Ma a valósággal kapcsolatban még nagyobb zavarban vagyunk, hiszen a távolság tőle egyre nő, a kedves rokon hiánya pedig egyre fájóbb. Ebből a hiányérzetből táplálkozik Gajzágó Zsuzsa színésznő legújabb koncertszínházi előadása, mely januárban készült a Tamási Áron Színházban.
A produkció elkészítésében a színésznő alkotótársai voltak: Szőcs Botond (billentyűs hangszerek, dob), Ráduly Zsófia (hegedű) és Gerebenes Ede (ének, gitár, dob) zenészek, valamint Pál-Ferenczi Gyöngyi és Nemes Levente színművészek.
A színésznő szerint „halálosan komolyan vett játékosság” jellemzi Cseh Tamás dalait, melyek a szellem győzelmét jelentik a bornírt politikai gondolkodás, hatalmi játszmák, társadalmi berendezkedés fölött. Bölcsességgel és rálátással tekintenek a világra, amelyhez fontos a távolságtartás, miközben mégis olyan közvetlenek, mintha személyesen szólítanának meg minden hallgatót. „Úgy érzem, az a fajta humor, érzékenység, reflexió a világra, amit ő képvisel, talán egy kicsit segít felülemelkedni a jelen problémáin, eligazodni abban a riasztó változási folyamatban, amely körülvesz bennünket” – vallotta a színésznő Cseh Tamásról az előadás kapcsán.