Szereplőcsere A vihr című előadásunkban

Szereplőcsere A vihr című előadásunkban

Fontos szereplőcserével kerül újra műsorra január 29–31. között – csütörtökön, pénteken és szombaton – a Bodó Viktor által rendezett A vihar című előadásunk. Vass Zsuzsannától Göllner Boróka veszi át Miranda szerepét, míg a Matróz, Szellem, Ceres szerepekben Göllner Boróka helyett P. Magyarosi Imola lesz látható. Mindhárom előadás este 7 órától látható a színház nagytermében berendezett stúdiótérben.

Prosperót, Milánó uralkodóját hataloméhes öccse letaszítja a trónjáról és elűzi. Kislányával, Mirandával együtt egy elhagyatott, távoli szigetre sodródik, és ott él, uralma alá hajtva a helyi szellemeket. Tizenkét év múltán, amikor Miranda már felserdült, a véletlen úgy hozza, hogy a közelben hajózik el mindenki, akinek Prospero egyrészt a bukását, másrészt a túlélését köszönheti. Varázserejével hatalmas tengeri vihart kavar, amely a sziget partjaira veti a hajót, s hajótöröttként sok ellenségét és néhány barátját. A vihart követő három óra alatt – ami egyben az előadás ideje is –, a hajótöröttek és a sziget lakóinak élete mindenestől megváltozik.

Egész életművét betetőző darabjában, A viharban Shakespeare azt kutatja, vajon volt-e értelme mindannak, amit ezen a különös szigeten, a valóságot leképező színpadon tett? Föl-alá járkált az időben, végigélt korokat, jellemeket, magára próbált minden maszkot, de bármilyen sok mindent tudott hatalomról, szerelemről, történelemről, emberlétről, semmit se tudott megváltoztatni, a természet erőivel szemben tehetetlen maradt. Vajon mennyi esélye van a művészetnek megváltoztatni a világot? Van-e értelme feláldozni életünket az alkotás oltárán? Megtalálhatja-e az ember a boldogságot, ha menekül a valóság elől? Tudjuk-e, hogy hol a határ az életünkben a valóság és képzelet között?

A múlt század egyik leghíresebb rendezője, Giorgio Strehler szerint Shakespeare A vihar című darabja az európai színjátszás szíve, kiölhetetlen magja, „az élő bizalom, hogy a színház képes visszaadni az emberi közösségnek azt, amit annyiszor elveszíteni látszott: a létezés és az emberi együttélés értelmét”.