Színészek és drámapedagógus vezetésével a tavalyi évben is zajlottak a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház iskolai foglalkozásai, melyeken öt háromszéki líceum huszonkét osztályának diákjai vettek részt.
Sepsiszentgyörgyről a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Református Kollégium és a Plugor Sándor Művészeti Líceum, Barótról pedig a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum diákjai vettek részt az immár ötödik éve zajló színházi kezdeményezés 2024-es eseményein. Külön öröm számunkra, hogy a baróti iskolába is eljutott ez a program, ahol nagy
igény mutatkozott a színházi tevékenységek iránt, már az idei évben is több osztály jelezte részvételi szándékát. A továbbiakban más vidéki iskolákat is szeretnénk bevonni a diákok színházi
nevelését célzó kezdeményezésünkbe.
Ezúttal is Dr. Prezsmer Boglárka drámapedagógus, dramaturg volt a foglalkozások, közös előadáselemzések irányítója, aki mellett a Tamási Áron Színház társulatának több színművésze is bevállalt különböző színházpedagógiai tevékenységeket: Fekete Zsolt, Derzsi Dezső, Kónya-Ütő Bence, Nagy-Kopeczky Kristóf, Pálffy Tibor, Szalma Hajnalka, Varsányi Szabolcs és Vass Zsuzsanna.
A foglalkozások a Hegymegi Máté által rendezett Gyévuska, az ugyancsak általa rendezett Kurázsi és gyerekei, a Szilvay Máté által rendezett Jégtorta, a Barabás Árpád által rendezett A Lourcine
utcai gyilkosság története, valamint a Bodó Viktor által rendezett A vihar című színházi előadások mentén történtek.
A Tamási Áron Színház iskolai tevékenységei évről évre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) közreműködésével valósulhatnak meg, és rendkívül hálásak vagyunk ezért a támogatásért.