Viszlát, színházépület!

Viszlát, színházépület!

Jelenlegi és egykori társulati tagok, támogatók, barátok, ismerősök sokan eljöttek búcsút venni hétfőn délután a színház épületének mostani formájától. Az évadzáró eseménysorozat a színház előcsarnokában berendezett kiállítás megtekintésével kezdődött, majd egy hosszú beszélgetésen vehettek részt a nézők, mely során a meghívottak felelevenítették a sepsiszentgyörgyi színjátszás történetét a kezdetektől mostanáig. Ezután egy kis vendégségre kerül sor a színház hátsó udvarán, majd késő éjszakába nyúló kötetlen beszélgetés, poharazgatás, tánc zárta a napot.

Az évadzáró tehát egy hosszú színháztörténeti időszak záróeseménye is volt, hisz 1949 óta használja a sepsiszentgyörgyi színház ezt az épületet, mely 1958-ban nyerte el mostani formáját.

A további két évadban, amíg az új színházépület elkészül, a megszokottól eltérő, izgalmas ideiglenes játszóhelyeken várjuk Önöket ugyanolyan színvonalú produkciókkal, amilyeneket már megszokhattak a Tamási Áron Színház társulatától!