Megrendüléssel értesültünk Wegroszta László-Mihály építész barátunk hirtelen haláláról, akit rendkívül mély, érzékeny, igényes alkotóművésznek ismertünk, és akinek több szempontból is sokat köszönhet a sepsiszentgyörgyi színház. Elsősorban a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál szervezésében nyújtott nekünk rengeteg segítséget a meghívott produkciók számára szükséges játékterek,…


A Szatmárnémetiben tartott idei MAFESZT alkalmából három új taggal – a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal, a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal – bővült az erdélyi magyar színházakat tömörítő Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN). A sepsiszentgyörgyi társulatnak a MASZÍN-hoz…


Idén hetedik alkalommal szervezi meg a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) a MAFESZT vándorfesztivált, ezúttal Szatmárnémetiben, február 28. – március 9. között. A rendezvényen a Bocsárdi László rendezésében készült Rinocéroszok, valamint a Radu Afrim által írt és rendezett Kommuna – székely öko-románc című…


Nyilvánosságra hozta a Román Színházi Szövetség a 2026-os UNITER-díjak jelöltjeit, akik között több kategóriában is érintettek a Tamási Áron Színház művészei: Kónya-Ütő Bence és Pálffy Tibor színészek, valamint Bocsárdi László rendező, egykori igazgatónk neve is feltűnik a díj idei várományosai között. Kónya-Ütő…


Lev Birinszkij: Bolondok tánca című darabjának bemutatójára készül társulatunk, melyet február 23-án, hétfőn este 19 órától láthatnak az érdeklődők a nagyterem színpadán berendezett stúdiótérben. Bélai Marcel rendező szerint a darab egyik alapgondolata, hogy az érdekek által vezérelt világ felemészti önmagát. Iván Habarovics…


A tartalom csak román nyelven elérhető.


Molnár Ferenc Liliom című darabjával vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata február 10- és 11-én, kedden és szerdán. Az előadás, mely több fontos szakmai díjat és jelölést is kapott az elmúlt időszakban 2024 májusában készült Albu István rendezésében, aki akkor…


Fontos szereplőcserével kerül újra műsorra január 29–31. között – csütörtökön, pénteken és szombaton – a Bodó Viktor által rendezett A vihar című előadásunk. Vass Zsuzsannától Göllner Boróka veszi át Miranda szerepét, míg a Matróz, Szellem, Ceres szerepekben Göllner Boróka helyett P. Magyarosi…


 ...  1 2 3 4 56  ...