A téli ünnepek közeledtével a Tamási Áron Színház idén is felhívja nézői figyelmét az ajándékutalványokra, melyeket a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában lehet megvásárolni. Ezúttal is két típusú ajándékutalvány közül választhatnak az érdeklődők, a 120 lejes utalvány kevesebb, a 240 lejes több belépést biztosít….


Színházunk idén is megszervezi  a miniévadot, mely egy csokorba gyűjti a társulat legfrissebb előadásait. A rendezvény elsősorban azok számára kínál jó alkalmat megismerkedni színházunk műsorkínálatával, akiknek év közben nincs lehetőségük rendszeresen Sepsiszentgyörgyre látogatni, de azokat a helyi nézőket is szeretettel várjuk, akik…


Radu Afrim írta és rendezte a sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – székely öko-románc című legújabb előadását. Az eredetileg román nyelven írt szöveget Dálnoky Réka és Sándor László fordításában állította színpadra a társulat, a bemutató előadásra december 2-án, kedden este 7 órától kerül sor…


Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy objektív okok miatt november 30-áról (vasárnapról) áttevődik december 2-ára (keddre) a Kommuna – székely öko-románc című, Radu Afrim által rendezett új előadásunk bemutatója. Az előadásra lefoglalt vagy megvásárolt jegyek érvényesek lesznek az új időpontra. Amennyiben ez nem…


A Tamási Áron Színház társulata munkatársat keres sofőr-beszerző munkakörbe. A hivatalos álláshirdetés a honlapunk román nyelvű felületén olvasható.


Különleges előadással érkezik Sepsiszentgyörgyre a kolozsvári Váróterem Projekt: Preiszner Miklós Vérmedve című horrorkomédiáját, mely A. P. Csehov szövegeinek felhasználásával készült, vasárnap este 19 órától láthatja a közönség a Tamási Áron Színház Kamaratermében. Idén szeptemberben a Váróterem Projekt társulata Imecs-Magdó Levente rendező vezetésével…


Hétfőtől vette át a Tamási Áron Színház irányítását Albu István, akit Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere ma hivatalosan is bemutatott a sajtó képviselőinek. Rendezőként dolgozott már a Tamási Áron Színházban, és különben is sepsiszentgyörgyi születésű, tehát gyakorlatilag hazaérkezett ebbe a városba – mondta…


Színházunk újra műsorra tűzte  az A. P. Csehov novellái és kisregényei alapján Barabás Olga által írt és rendezett Mikor lesz nyár? című előadást, amelynek központi témája a barátság. Az áprilisban bemutatott produkciót a Kamarateremben láthatják az érdeklődők november 4-én, 5-én, 8-án és…


 ...  1 2 3 4 5 6 56  ...