Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az idei évadban is ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés színházi előadásra…
Több fontos előadás is született az elmúlt időszakban a Tamási Áron Színházban, melyeket október 12–17. között egy miniévad keretében mutatja be a színház iránt érdeklődőknek a társulat. A rendezvény – mely során egy, az Andrei Mureşanu Színház által ajánlott produkciót és az M Studio…
Ivan Viripajev kortárs orosz drámaíró saját kérése volt, hogy Iráni konferencia című darabjával kapcsolatosan a Tamási Áron Színház eljuttassa a közönséghez a címbe foglalt információt. Ez az első olyan előadás a sepsiszentgyörgyi színházban, melyben több szerepet is kettős szereposztásban láthat a közönség,…
Évadok elején általában arra is figyelmet fordít a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, hogy új mecénásokat toborozzon, tágítsa támogatói körét, ami idén sincs másképp, annál is inkább, mert a kormány alakulóban lévő költségcsökkentő tervei sötét fellegekként tornyosulnak az ország kulturális intézményei fölé. A…
Két fontos fesztiválon vesz részt szeptember folyamán a Tamási Áron Színház Radu Afrim által rendezett Napraforgó című előadása: 14-én, csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi PulzArt Kortárs Művészeti Fesztiválon láthatják az érdeklődők a produkciót, 18-án, hétfőn pedig a székelyudvarhelyi DráMA kortárs színházi találkozó…
Hétfőn, szeptember 4-én indul a jegyárusítás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház idei évadi előadásaira a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon. Sajnálattal értesítjük közönségünket, hogy az általános drágulási hullámot a színháznak sem sikerült elkerülnie, de igyekeztünk csak minimálisan emelni árainkat, átlagosan…
Évadnyitó társulati gyűléssel kezdődött hétfőn a 2023/24-es, hetvenhatodik évad a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Damoklész kardja lebeg a színház felett, de ettől függetlenül folytatnunk kell a kijelölt utunkat – mondta az intézmény munkaközösségének Pál Ferenczi Gyöngyi megbízott igazgató a kormány költségcsökkentő terveire…