Molnár Ferenc

Liliom

Rendező: BOCSÁRDI László
Nagyterem, színpadra épített nézőtér
Bemutató: 2016. május 10.
Időtartam: 2 óra ( szünet nélkül )

Molnár Ferenc egyik legösszetettebb és leggyakrabban játszott műve az emberi viszonyok legalapvetőbb kérdéseit tárgyalja. Két faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetét mutatja be a szerző. Az egyikük egy tisztességes, szerény férfit talál, és elfogad mindenféle kompromisszumot, a másik azonban beleszeret egy bohém, agresszív és felelőtlen hintáslegénybe. Molnár darabja a 20-30-as évek Budapestjét, a kabaré atmoszféráját idézi, egy bohócos vásári komédia, de tragédia is, az önfeláldozást, a kiszolgáltatottságot, az érzelmek irányíthatatlanságát ragadja meg. A szerző szerint nem az a legfontosabb, hogy az ember milyen véghez ér – ugyanis mindannyiunk közös vége a halál – sokkal inkább az, hogy amíg élünk, hogyan élünk, milyen döntéseket hozunk, milyen a világhoz való viszonyunk.

Az előadás a Londoni Josef Weinberger Limited közvetítésével jött létre.

Szereposztás
Muskátné: GAJZÁGÓ Zsuzsa
Lujza: BEZSÁN Noémi
Hollunderné: RÁCZ Endre
Fogalmazó: NEMES Levente
Berkovics: ERDEI Gábor
I. Detektív: DERZSI Dezső
II. Detektív: KÓNYA-ÜTŐ Bence
I. Rendőr: ERDEI Gábor
II. Rendőr: SZAKÁCS László
Zenészek: FAZAKAS Albert , GÁSPÁR Csaba , RÁDULY Zsófia , TÓTH-GYÖRBÍRÓ Apor
Díszlettervező: BARTHA József
Jelmeztervező: KISS Zsuzsanna
Dramaturg: LÁSZLÓ Beáta Lídia
Zeneszerző: BOROS Csaba
Koreográfus: BEZSÁN Noémi
Hangeffektek: Józsi Szabolcs
Súgó: Dobra Mária Magdolna
Ügyelő: VERES BARTHA Edit