Edmond ROSTAND

Cyrano de Bergerac

Edmond Rostand (1868–1918) francia költő, drámaíró, az újromantika képviselője. Már fiatalon, első írásaival visszhangos sikereket aratott a kritika és a nagyközönség körében egyaránt.
1897-ben íródott, és ugyanabban az évben be is mutatták a Cyrano de Bergerac című darabot, melyben a 17. század szülöttének, Moliére barátjának, a bátor, nemes, szellemes és gavallér Savinien de Cyrano de Bergerac-nak állít örök emléket az író, aki Párizsban, a kor szellemi elöljárójának tartott materialista filozófusnál, Gassendinél tanult. Egyrészt párbajaival, kötekedő természetével, másrészt pedig azzal épített legendát maga köré, hogy kitartott amellett a nemesi eszmerend mellett, mely a gondolathoz, az észhez, a rációhoz való hűséget tartotta a legfontosabb emberi tulajdonságnak.
Csúnya külsejű, de emelkedett lelkű, egyszerre gőgös és önzetlen, komikus és tiszteletre méltó, bajkeverő de önfeláldozó, és az igazi lovagi becsület példaképe Cyrano, akit nagyra nőtt orra miatt egész Párizs csúfol, így nemigen reménykedhet abban, hogy szíve hölgye, Roxane, viszonozza szerelmét. Roxane Christiant választja, aki szép ifjú ugyan, de állandóan üresen fecseg, és képtelen szerelmét megvallani. Cyrano vetélytársa nevében írogatja szerelmes leveleit a lánynak, a körülrajongott Roxane pedig teljesen kiszolgáltatja magát ennek a szerelemnek. Mindhárman saját vágyaik foglyai, a rejtőzködés, a tehetetlenség hősei.
Cyrano de Bergerac a Játék a kastélyban (2000), Bolha a fülbe (2002), Tündérlaki lányok (2002), A szarvaskirály (2003), Nők iskolája (2003), A búsképű (2004), című előadások után Kövesdy István hetedik sepsiszentgyörgyi rendezése. Az előadás dramaturgiáját egy másik visszatérő vendég, Kovács András Ferenc, Kossuth-díjas költő jegyzi.