Vízkereszt, vagy amire vágytok

A Vízkereszt Shakespeare komédiái sorában a legutolsó – szintézise mindannak, amit a szerző az eddigi vígjátékaiban kipróbált és sikerrel színpadra vitt. Ez a darab rendkívül bonyolult és árnyalt emberi viszonyokat, testvéri, uralkodó-szolgai, baráti, de legfőképpen szerelmi kapcsolatokat taglal, túlmutatván a komédia műfaji sajátosságain. Olyan vékony határ húzódik a felszabadító, könnyed és örömteli komédia és a fenséges hangvételű tragédia között, hogy szinte mindkét kulcsban teret biztosít az értelmezési lehetőségekre. Bocsárdi László a Hamlet színpadra állításával a „kizökkent a világ” állapottal való szembesülést, a tragikus világérzethez való viszonyunk megfogalmazását tűzte ki célul, és a Víkereszttel folytatódik ez a kísérlet és keresés.

A Vízkereszt Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátéka, amely látszólag egyszerű mű, a lényege a felszabadult, vidám bolondozás, a sokszoros félreértések és csalódások, álruhák és átöltözések kavalkádja. Már a korai kritikusokat is elgondolkodtatta azonban, hogy a mű 1601-ben a Hamlettel egyidőben keletkezett. A fontosabb szereplők lényegében egyetlen érzelmet bontanak ki a darabban: a viszonzatlan, reménytelen szerelem motívumát. Orsino, Illíria hercege szerelmes a szép Oliviába, aki rá sem hederít. Ugyanakkor Viola annál is inkább reménytelenül vágyódik Orsino után, mert ahhoz, hogy a közelébe kerüljön, fiúruhába kell öltöznie, és ura bizalmasaként, annak mintegy szerelmi postásaként kell asszisztálnia Olivia meghódításához. Olivia pedig éppen Violáért rajong olthatatlanul.
A sok semmibe futó érzelem már eleve valami tragikus felhangot visz a műbe, és ezt nem ellensúlyozza, sokkal inkább kiemeli a bohócok féktelen tréfálkozása, valamint Malvoliónak, Olivia udvarmesterének (aki egyébként szintén reménytelenül szerelmes) állandó kifigurázása. Az egyszerű vígjáték azonban a végére talányos, összetett művé alakul, valódi shakespeare-i remekművé.